Izrael egyesült királysága

Háttér és kezdeti formáció

Izrael Egyesült Királyságának eredete egy olyan konföderációból származik, amely izraelita törzsekből állt, amelyeket vallási és politikai bírák irányítottak. A héber Biblia szerint az 1050-től 930-ig terjedő dátumokat az Izrael Egyesült Királyságának ideje jellemezte. A két királyság, amelyek később elkülönültek tőlük, az Izrael északi országa (Samaria) és a Júda Királysága. Ebben az időszakban az izraeliták a mai történelmi, kulturális és vallási szempontból fontos királyok uralma alatt éltek. Ezek voltak Saul, Dávid és Salamon. Saul uralkodott egész Izráel felett, de csak egy rövid kétéves korszak volt, amelyet Dávid követett, aki 1000–1991-ben uralkodott, és Dávid fia, Salamon, aki 961-922-től uralkodott. A bibliai beszámoló arról szól, hogy Dávid mint a király, aki egyesítette a két királyságot.

Emelkedj a hatalomra és a teljesítésekre

Dávid volt Júda királya, míg Saul Izráel királya volt. Bár a közeli barátok, a fiatalabb Dávid és az idősebb Saul bizalmatlanok voltak egymással, és polgárháború következett be. Az eredmény a két királyság szövetsége volt, hogy Izrael Egyesült Királyságává váljon. Saul lett az első uralkodója, de meghalt a Filiszteusokkal való csatában. Isháal, Saul örököse, meggyilkolták, és Dávid király lett. Dávid elkezdte a hódítást, amely elérte a Közel-Kelet kiterjedését, és ebben a folyamatban számos kis államot csatolt a Földközi-tenger mentén és az arab sivatagban. Az építési projekteket megkezdték, és Jeruzsálem lett a főváros. Salamon királyként követelte Dávidot, és vitathatatlanul jól emlékezett a saját nagy építési projektére, a Salamon legendás templomára. Salamon halála 926-ban BCE-ben megnyílt az Izrael Egyesült Királyságának megszakításában.

Kihívások és ellentmondások

Az Egységes Izrael királyságának történelmi feljegyzéseiben számos ellentmondás és kihívás áll az események pontosságával és azok határidejével kapcsolatban, ahogyan azt a Biblia ismerteti, legalábbis a régészek szerint valójában. Valójában a vaskorból fakadó tények ellenőrzése több mint három évezred után nehezen ellenőrizhető. Samuel könyve két különböző tényt ad ki Saulról. Azzal, hogy Samuel uralkodónak nevezte ki, míg a másik azt mondja Saul királynak nevezte ki az emberek. Egy másik állítás Dávidra utal, mint a két végső egység egyesült királyságának első királya, de a régészek azt bizonyítják, hogy Izrael fejlettebb és gazdagabb volt Júdánál, és nem volt bizonyíték arra, hogy Dávid királyként konkrét régészeti leletekben. A Biblia is leírja a Júdával szembeni északi izraelita lázadást, bár a régészek azt állítják, hogy Júda egy teljesen különálló entitás, egy kis és vidéki hely a Levant ügyei területén.

Hanyatlás és lerombolás

Salamon halála jelezte Izrael Egyesült Királyságának végét. Rehoboám, a Salamon fia és utódja, nem tudta magában foglalni Jeroboám és az északi törzsek lázadását, akik elégedetlenek voltak a tisztességtelen bánásmóddal, amit szemükben Salamon vádolt. A felkelés a két királyság megszakításával és az északi törzsek népének büntetésével zárult. Jeroboám két szentélyt épített a győzelmét követően, de ezt az Istennek való pusztításnak tartották, mivel csak egy helyet kellett kijelölni az imádat igazi helyévé, és ez a Jézusban található jeruzsálemi héber templomban volt. A bibliai beszámoló szerint az elkövetkező években Isten átok folytatta a következő királyok büntetését, mivel nem állították le a két szentély második istentiszteletét, sőt más, pogány hiedelmek felé fordultak.

Történelmi jelentőség és örökség

Izrael Egyesült királysága polgárháború és konfliktus örökségét hagyta maga után, az északi királyságot pedig végül az inkompetens királyok vezették, akiket később külföldiek vállaltak, és mindkét királyságot végül a hódítóik követték. A Júda királyságát az asszír birodalom harcolta meg 722-ben, és Izrael királyságát a babiloni birodalom meghódította 586-ban. Bár ezek a számlák a két királyság történeti céljai közé tartoznak, sok régész úgy gondolja, hogy a két Egyesült Királyság múltbeli létezése nem rendelkezik bizonyítékkal. Egyetlen hivatkozást sem találtak valaha, hogy támogassák az ilyen létezést, kivéve azt, ami az "Ószövetségben" található, mivel a keresztények gyakran utalnak a héber Bibliára.