Mi volt a Suez-válság?

A Suez-válság, más néven a Sínai-háború vagy a Kadesh-művelet, Izrael, az Egyesült Királyság és Franciaország 1956-ban történt behatolása Egyiptomba, azzal a céllal, hogy átvehesse az irányítást a Szuezi-csatornán, és megdöntötte az egyiptomi elnök Gamel Abdel Nassert. Az Egyesült Államok, az ENSZ és a Szovjetunió politikai nyomása azonban arra kényszerítette a három betolakodót, hogy visszavonja a megalázást Nagy-Britannia és Franciaország számára, és megerősítse Nasser elnököt. A három ország katonai célokat ért el, de a Szuezi-csatorna 1956 októberétől 1957 márciusáig hat hónapig zárult, az ENSZ által létrehozott ENSZ Békefenntartók az egyiptomi-izraeli határ nyomon követésére.

A Suez-csatorna története

A Suez-csatornát 1869-ben nyitották meg építésének befejezése után, amelyet a francia és egyiptomi kormány közösen finanszírozott. A Suez Tengerészeti Csatorna univerzális vállalata vezette és működtette, és a környező terület egyiptomi terület maradt. A csatorna fokozta a kereskedelmet az országok között, és segítette az európai gyarmati hatalmat, hogy ellenőrizzék kolóniáikat. 1875-ben Egyiptom 44% -os részesedést bocsátott a csatornába a britek számára, a francia többséggel megtartva. Amikor az Egyesült Királyság 1882-ben betört Egyiptomba, átvették az országot, beleértve a megfelelő csatornát is. A csatornát 1888-ban a Konstantinápolyi Egyezmény idején semleges zónának nyilvánították. A csatorna stratégiai szempontból fontos volt az I. és II. A második világháború után a britek megerősítették és megerősítették a Suez-i pozícióját. A csatorna egyre nagyobb feszültség forrása lett az angol-egyiptomi viszonyban. 1951-ben Egyiptom hatályon kívül helyezte az angol-egyiptomi 1936. évi szerződést, amely a briteknek 20 évig bérelték a csatornát. A britek azonban visszautasítottak visszavonulást, ami 1952. július 25-én katonai puccshoz vezetett, amely Egyiptomot köztársaságként alapított.

A Vita

Egyiptom a rakományt és szállítmányt Izraelbe és Izráelbe vitte, hogy megkeresse és lefoglalja a Suez-csatornán áthaladva. 1951-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa uralkodott, hogy Egyiptom megszüntesse a korlátozásokat, és megszüntesse az ilyen hajózást. 1954-ben Nasser szponzorálta az Izraelbe irányuló támadásokat, amelyek sorozatot indítottak el. Továbbá olyan politikákat folytatott, amelyek csalódást okozottak a britek számára a Közel-Keleten, ezáltal növelve az ellenséget Egyiptom és Nagy-Britannia között. 1956 júliusában Nasser államosította a Szuezi-csatornát, és befagyasztotta a Suez-csatorna társaság összes eszközét, és bezárta a csatornát az izraeli hajózáshoz. A britek a katonai beavatkozásról úgy döntöttek, mint a csatorna irányításának vagy visszaszerzésének eszközeként. Nasser akciója is megdöbbentette a francia kormányt, aki szintén döntött a katonai beavatkozásról.

Az invázió

Az izraeli katonai tervezés a művelet középpontjában a Sharm el-Sheikh város elfogadása állt, amely lehetővé tette számukra, hogy hozzáférjenek a Vörös-tengerhez. A Gázai övezet szintén célpont volt, mivel ez volt a Fedayeen csoport képzési helye. Az izraeli légierő 1956. október 26-án kezdte meg a konfliktust, 1500 órával a Sínai-szigetek elleni támadások sorozatával. Az egyiptomi erők lelkes védelemre tettek szert, de az első napon 260-as balesetet jelentettek. Az 1956. október 30-án az egyiptomi haditengerészet hadihajót küldte Haifának. A hajót azonban az izraeli erők legyőzték, amelyek a hajó motorját károsították. Október 31-én a brit erők csatlakoztak a háborúhoz az északi Vörös-tengeren. A háború a következő öt nap folyamán fokozódik, és Franciaország is részt vesz a háborúban. A politikai szankciók és a gazdasági szankciók veszélye miatt a britek 1956. november 6-án hívták a tűzszünetet.

A Suez-válságból származó áldozatok

A becslések szerint a baleset 3000-nél nagyobb, Egyiptom pedig a legnagyobb számot jelentette. A britek 16 halálesetet és 96 sebesültet regisztráltak, míg a francia áldozatok tíz halált és 33 sebesültet. Az izraeli halálesetek száma 231 és 900 sérülés történt, míg az egyiptomi áldozatok 100-3000 halálesetet és 4000 sérülést jelentettek.