Mi az a "kipusztulás", és hogyan történik?
A kihalás tudománya
Megszálltuk a Holdra kirakott helyet, bekerültünk a Zöld Forradalomba, számos hatalmas fertőző betegséget felszámoltunk, és új kezelési lehetőségeket fejlesztettünk ki, mint például az őssejtterápia, valamint a teljes emberi genomok dekódolása. Azonban a természettudományok minden fontos területén gyors fejlődésünk ellenére bolygónk közeledik a hatodik tömegpusztító eseményéhez, mivel több ezer virág- és faunafaj örökre eltűnik. Ebben a veszélyes helyzetben úgy tűnik, hogy a "kiesés" fogalma új reménysugarat vezet be. A kihalás minden olyan folyamatra utal, amelynek során egy kihalott organizmus újjáéledik vagy visszanyeri az életet, vagy egy új faj, amely nagyon hasonlít egy kihalt fajra.
A kihalás módszerei
A kihalás egy nagyon új tudomány, és jelenleg nagyon kevés kísérleti sikere van, amelyet megalapozott tudományos módszernek kell tekinteni. Ugyanakkor elég elméleti ismeretek állnak rendelkezésre, amelyek teljesen kizárják a kihalás hangját. Két elsődleges módszert javasoltak a kihalt állatok újjáélesztésére. Ezek a klónozás és a szelektív tenyésztés. Az előbbi megköveteli a kihalott faj DNS-jének birtoklását annak érdekében, hogy megvalósítható legyen. A DNS rendkívül stabil szerkezet, és ki lehet kivonni a kihalott teremtmény bármely fizikai maradványából, beleértve a fogakat, a csontokat és a hajat. A DNS-t egy modern faj denukleázott tojássejtjébe injektáljuk, amelyet viszont egy helyettesítő anya méhébe vittek be, ahol a tojás utódként fejlődik ki, amely genetikailag azonos a kihalt fajokkal. A második eljárás, a szelektív tenyésztés, olyan módszer, amely magában foglalja az evolúciós folyamat megfordítását. Ebben az esetben egy kihalott faj DNS-jét széles körben szekvenáljuk, és a kioltott ősei DNS-ével a legnagyobb arányú DNS-t tartalmazó faj modern leszármazottai szelektíven szaporodnak. Ha két, DNS-szekvenciát szorosan hasonlító DNS-szekvenciával rendelkező állat párosodik egymással, az eredményül kapott utódok genetikailag jobban hasonlítanak a kihalott fajhoz, mint a moderneké. A szelektív tenyésztés minden előrehaladtával a közelség növekedik, és egy faj, amely hasonló, ha nem pontosan megegyezik a kihalt állattal, létrejön.
Jelenlegi kísérletek és jövőbeli lehetőségek
Jelenleg nagyon sok erőfeszítésre kerül a kihalás munkája. A dolgokat azonban mindig könnyebb mondani, mint a megtenni, és bár elméletileg a folyamat teljesen meggyőzőnek tűnik, a gyakorlati forgatókönyveknél hatalmas akadályok leküzdhetők. 2013-tól az orosz és koreai tudósok csapata elindult a gyapjas mamut újjáélesztésére. A fagyasztott mamut hasított testből kivont DNS-t használva azt remélik, hogy bevezessék azt a teremtmény klónozására, a modern ázsiai elefánt a helyettesítő anyaként szolgál az ilyen törekvésben. A 2013-as évek sikere is volt a kihalás területén, amikor az ausztrál tudósok sikerült klónozni egy kihalt bort, a Rheobatrachus silust, annak ellenére , hogy a klónozással előállított embriók egy bizonyos fejlődési szakasz után haltak meg. Egy másik jelentős kezdeti eredményt értek el, amikor a tudósoknak sikerült klónozniuk a kihalt Pireneus ibexet. Ez az állat, amely szorosan kapcsolódik a vadon élő hegyi kecskékhez, 2000-ben kihalt, de a faj utolsó utolsó túlélő állatainak bőrmintait folyékony nitrogénben tartották. Ezekből a mintákból származó DNS-t ezután a klónozási folyamat során használtuk fel, házi kecske felhasználásával helyettesítő anyákként. Született egy elveszett fajhoz hasonlóan genetikailag azonos gyerek, de hamarosan a születése után hamarosan elpusztult a halálhoz.
Kell-e vagy nem kellene
Annak ellenére, hogy a tudósok a széthullás területén néhány szétszórt, sikeres (de nem teljes) eredményt kaptak, sok mindent meg kell vizsgálni és megtenni, mielőtt a dolgok jelentősebbé válnának. Lehetséges, hogy az olyan fajok, mint a galambok, dodók, gyapjas mamutok, kvaggák és aurok, valamint bármely más, kioltott faj, amely jól megőrzött DNS-mintákkal rendelkeznek, ismét szabadon barangolhatnak jövőbeli bolygónkon. A kihalás elleni ellenállás azonban rendkívül erős. Sok tudós, természetvédő és az utcán élő közös férfiak és nők elítélik a kihalás gyakorlatát. Vannak, akik úgy érzik, hogy ez valamilyen módon erkölcstelen, mint például azok, akik úgy éreznek, mint „Isten játszanak”, mások úgy vélik, hogy az ősi kipusztult fajok újjáélesztésére tett kísérletek az idő, a források és a források teljes pazarlását jelentik, és hogy ezek több lenne értelemszerűen a Földön élő élő fajok megőrzésére fordították. A tudósok egy része úgy véli, hogy még akkor is, ha a kihalás sikeres, az újszülöttek, bár genetikailag megegyeznek a kihalott teremtményekkel, a modern szülők gondoskodnak majd, és a viselkedésükben eltérőek lesznek az elődeikkel szemben. Továbbá, a kihalott fajok bevezetése a modern ökoszisztémák már destabilizált bioszférájába veszélyeztetheti a törékeny modern fajok túlélését, és újjáépített "újszülöttek" egyaránt. Mivel a kihalás a hosszú távú próba- és hibamódszeren alapul, senki sem tudja megjósolni az eredmény kimenetelét és hosszú távú következményeit. Továbbá, ha az ember valóban sikerrel kívánja elérni a kipusztulást, azt gyorsan kell végrehajtani, mivel a jelenlegi ember által előidézett éghajlati változások és a világgal szembeni ellentétek elképzelhető, hogy az ember maga kipusztulhat, mielőtt egy számot hozna a kihalott fajok életét.
