Maracaibo-tó - a világ tavai
Leírás
Ez a sós dél-amerikai víztest a Catatumbo folyó és a karib-tengeri öböl között helyezkedik el. Néhányan a Maracaibo-t lagúnának vagy öbölnek látják a tó helyett a sós víz és a Karib-térségbe való kiterjesztése miatt. Ez azt jelenti, hogy a múltban nyilvánvalóan édesvízi tó volt, amit a geológiai története bizonyít, és a geológusok 20–36 millió éves korát becsülik. Van egy kotrócsatorna, amely összeköti a tavat a Karib-tengerre nyíló Venezuelai-öbölre. Ez a csatorna lehetővé teszi a hajóknak, hogy belépjenek a tóra. Két partja van a partján, nevezetesen a Maracaibo és a Cabimas, amelyek szintén kikötők. Venezuela lakosságának negyede él a tó körül.
Történelmi szerep
1499. augusztus 24-én az Alonso de Ojeda spanyol felfedező lett az első európai, aki a Maracaibo-tó környékén landolt. Az első dolog, amellyel Ojeda találkozott, az őslakosok házai, amelyeket a tó vizei fölötti gólyalábra építettek. Ezeket a házakat fa járdákkal összekapcsolta. Később felfedezve felfedezését, Ojeda azt mondta, hogy a csatornáival emlékezteti Velencét. Később a Maracaibo-t nevezték el a Veneciuela törzsről, amelyet Ojeda is talált. A Guajirók, egy ősi nép is, már a tó körül is rendeződtek, mielőtt Ojeda az öbölbe utazott. 1529-ben a Maracaibo kikötő települése a szájához közel került.
Modern jelentőség
Napjainkban a tó két kikötővel és egy 5, 4 mérföldes híddal rendelkezik, amely összeköti azt az öbölbe a tengerbe. A térség számos őslakosának is otthont ad. Az olajipar virágzott a Maracaibo-medencében, mivel a tó körül nagy olajtartalékot fedeztek fel. A közeli régió támogatja a bányászatot és a mezőgazdaságot is. A tóhoz tartozik egy helyi halászati ipar is, amely több mint 20 000 halászot és családtagját támogatja. A tó partján kilenc különböző méretű sziget található. Ma még mindig vannak palafitók, vagy a tó déli és délnyugati szélein, ahogy Ojeda 1499-ben látta.
Élőhely és biológiai sokféleség
A tó idegenforgalmi célpontként szolgál az évente 140 és 160 éjszaka között fellépő 10 órás trófoszférás ózon villámcsapásaihoz, a három mérföldes villámcsavarokkal. Ez a "Catatumbo villám" nincs máshol a világon. A maracaibo fennmaradó erdői az északi partjainál található száraz erdők. A környéken is vannak erdei erdők, lombhullató erdők, nedves erdők, erdei erdők és szavanna. Különböző növényfajok őshonosak a térségben, és a helyi őshonos állatvilág magában foglalja a Vesper egeret és az opossumot. Az endemikus madarak közé tartoznak a hummingbirdek, a cserjék, a spinetails, a verébek és a kardinálisok. A tavak és a folyami régiók sokféle halfajjal rendelkeznek, ebből 52% -a endémiás, bár néhány más Dél-Amerikában található. Az endemikus halfajokat egyes harcsaik, knifefishek és tetrafishok képviselik, valamint a Maracaibo Sucker-szájú harcsa, a harcsa harcsafaj, amely a csontos külső lemezeik számára van feltüntetve.
Környezeti fenyegetések és területi viták
A mezőgazdasági gyakorlatok és a szarvasmarha-legeltetés rettenetes dentjei voltak a Maracaibo-tó és a környező területek ökoszisztémáiban, károsítva az erdőket a folyamatban. Az olajipar a tavat körülvevő terület nagy részét is károsította, mivel a hatalmas olajtermelési teljesítmény is olyan földterületet eredményezett, amely talajcseppelést eredményezhet, ha itt földrengés következne be. A csatorna torkolata a tó szájánál lehetővé tette, hogy a sós víz összekeveredjen az édesvízzel, következésképpen a tengeri halak az öbölből a tó szájához közel fekvő területet megtámadják, ami az édesvízi fajokat fenyegeti. Az olajrétegek, a nyers szennyvízáramlás, a szemetet és az egyéb emberi hatások is komoly veszélyt jelentenek a tó ökoszisztémáira.
