A borsó gerinc csata: az amerikai polgárháború

Háttér

A borsó gerinc csata 1862. március 6-tól 8-ig harcolt, és az amerikai polgárháború történetében volt a legbefolyásosabb. Harcosait az Egyesült Államok szövetségi hadserege és a konföderációs államok csapatai alkotják. A két fél katonái küzdöttek ezzel a csatával, hogy meghatározzák, melyik katonai és kormányzati állampolgár állhatott Arkansas és Missouri államai előtt. Az uniós erők nagymértékben meghaladtak, mivel a 10, 5 ezer fős erőjük a konföderációs erő ellen irányult, amely körülbelül 17 ezer erős volt. A közelben, egy kisebb csatát tartottak az Arkansas Bentonville-ben.

Taktikai perspektívák

Samuel Curtis tábornok vezetése alatt álló uniós erők támadást indítottak azzal a szándékkal, hogy Missouri központjától délre haladjanak, ahol a Konföderáció északnyugati régióiban a Missouri-ból kilépő konföderációs erők vezetnek - kormányzott Arkansas. Earl Van Dorn őrnagyfőnök viszont a saját erőket vezette ellentámadást indítva, hogy megpróbálja visszaszerezni Missourit és Észak-Arkansont az Unió kezéből. Ez a kísérlet azonban sikertelen volt, mivel Curtis őrnagy erőknek sikerült megszüntetniük a konföderációs erőket, annak ellenére, hogy súlyosan meghaladták. A balesetek száma mindkét oldalon jelentősen jelentős volt, bár magasabb volt a Konföderáció esetében. A konföderációs veszteség mintegy kétezer volt, míg az Egyesült Államokban ez a szám sokkal kisebb volt, a becslések szerint 1300 balesetet szenvedtek.

Főbb mozgások

A harc előtt a Missouriban elhelyezkedő uniós erők sikeresen sikerült az államtól elhagyni a Missouri-i Konföderációkat, akik Sterling Price őrnagy irányítása alatt álltak. Curtis őrnagy elhatározta, hogy tovább folytatja a Konföderációs erőket, hogy csökkentse jelenlétét Észak-Arkansasban. Az uniós erők ezután mintegy 10, 5 ezer katonát és 50 tüzérségi egységet költöztek Arkansas Benton megyébe. Curtis őrnagyok védekező pozíciót vállaltak azzal a várakozással, hogy a Konföderációs erők támadást indítanak délről. Nincsenek további előrelépések, mivel az uniós erők korlátozott megerősítéssel rendelkeztek, és az Unió vezetősége úgy érezte, hogy a harcot a legerősebb védelmi állomás biztosításával és megtartásával érheti el. A Van Dorn tábornok vezetése alatt álló Konföderációs erők tudatában voltak annak az előrelépésnek, amelyet az uniós erők szándékoztak az Arkansasba való felvételre. A Konföderációs erők terve, hogy Curtis őrnagy hadseregét támadja, hátulról megtámadta, és végül befelé csatolja és elpusztítsa őket.

Eredmény

A Konföderációs erők ellenmozdulatai ellenére Curtis tábornok továbbra is biztos volt a csatában. Az Unió haderejét négy részre osztották, és a parancsnokok nagyon hatékonyan határoztak meg a különböző harci vonalakban hozott döntések meghozatalában, amelyek végső soron a borsó harc csatájában az egész Unió számára kulcsfontosságú győzelmet eredményeztek. Van Dorn tábornoknak viszont sok rossz döntése és logisztikai hiányossága volt a Konföderációs erők által elszenvedett vereség miatt. Nem tudta hatékonyan irányítani a hadseregét, és amikor az egyik parancsnokát megölték, a bukott McCullough alatti részleg szétesett. Ahogy a Konföderációk ezután szétszórtak, a taktikai mozgalmak nem tudták hatékonyan kihasználni a töredezett felosztást, és a Konföderációs erőknek nagyban fizetett.

Jelentőség

Az uniós erők által elért nyereség megnövekedett szövetségi ellenőrzést eredményezett az Észak-Arkansas és a Missouri felett, és a konföderációk jelentős déli irányú visszavonását. Az Unió nagyságrendű uralma a nagyobb konföderációs katonai erők felett is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elősegítse az uniós erők által a következő hónapokban a régióban elért eredményeket. Mindazonáltal Van Dorn tábornok erőinek veresége nem jelentette azt, hogy Missouri állam már nem volt komoly fenyegetés a Konföderációktól, és a háború a nyugati színházban és a nemzet nagy részében még évekig rágódna. A történelmi csatatéren közel egy évszázaddal később katonai park jött létre.